mert észre se vettem : az útnak vége
egyszerű lett időm céltalan bokra
tiltakozik létem minden kis sejtje
a józan észt magamról leteperve
most is vágyom a fényre csillagokra
eljutni az örök lét-messzeségbe

próbáltam fátum oda visszamenni
ahol volt még egy lelkiismeretem
ahol értek valamit a szavak még
ahol megélhettem hogy a virág szép
és nem tudtam szeretve boldog lenni

de jaj elmúlt világ szép és keserű –
ám lelkem szól még a mélyhegedű