Mint egy örök zsoltárt

FAZEKAS IMRE PÁL

MINT EGY ÖRÖK ZSOLTÁRT

körkörös világ – tanítómesterem –
jóság szépség eszmény harmóniája
mindig újjá születő élet-elem
isteni természet műalkotása

benne tündökölnek a szép virágok
mesék játékában értelmes fények
költői jeles viszonylagosságok
örökbecsű égi-földi emlékek

hegyekben völgyekben és tengerekben
összehangolt analóg tudatosság
patakok-folyók műve lét-erekben
felszabaduló zengő szavatosság –
fejlik a kiteljesült elemekben
az alkotók ösztön-énekeiben

az időmadarak eközben szállnak
új formákat vonz a képzelet láza
milliárdok élhető létre vágynak
égnek-földnek inog a lelki váza

az életet jeges- kéz fojtogatja
energiáit köd-pénz betemette
testét és becsületét elpusztítja
légritka a közösségek cementje

ki megszületett – követi a végzet
tudja meg hogy róla is szól az ének
ezer-és még egy ok véget kiállt már –
felemelőbb az élet varázsánál
tiszta kézzel érinteni ez oltárt
lelkünkre vonni mint egy örök zsoltárt

AZ ELÉRHETETLEN MESSZESÉGBŐL

FAZEKAS IMRE PÁL

AZ ELÉRHETETLEN MESSZESÉGBŐL

magadra vess – többé már nem leszek
és nem rakok tüzet virágaidból
végképp nem lesz bátorságod
nem vársz nem is jövök már
a képzelet világából
meglátod nem marad más
csak a cseppenként őrző szó
rólam fogod mintázni
a hűség szépségét
a legapróbb hasonlatokat
a néma magányosságot
tisztán látsz majd
az elérhetetlen messzeségből
kiáltanál értem

BOLDOGSÁGSZAVAK

FAZEKAS IMRE PÁL

BOLDOGSÁGSZAVAK

álom napálmában feltörő gondolat
magasra szálló vágyott kis boldogságszavak
egy csillagvilágban morajlanak
hozzád szólnak hogy láthassalak
érezzelek gyönyörű orgonaszólamokban
idézve egy kis patak egyszerű igazát
mikor a hold világa arcunk sugarát
röpíti most az örök-léten át –
újra-meg újra örvendezz velem
te édes végtelen Te kedves szerelem

hallom lélegzeted nyugodt szép ritmusát
úszunk a védtelen tökéletlenségben
érzékeinkből ős hullámok csapnak át
leheletfinom csókodból iszlak –
két villám között locsogva fecsegve hívlak
túlél minket ez a szerelem
ez a mindennél jobb gyötrelem
ez a varázslatos tünde kép:
velünk született világmindenség

csillagok permete e szép valóságálmunk
harang szól szívzsoltárt zeng a hárfa
egymásratalált összfénylők csókvirága:
testben-lélekben-értelemben él a hangunk

egyetlen káprázatos csillag-alakban
végzet-ölelt meleg suttogó karodban
minden álmunk mindent lát mindent tud:
hozzád szállnak – örökké láthassalak

CSONKA MAGYAROK

FAZEKAS IMRE PÁL

CSONKA MAGYAROK

Piros Fehér Zöld szívdobogású szavak
kövek éjén építkező idők
kusza rajzok mentén elrontott szép utak
arcok jelfényén hangoló erők

redőzött éles párákban csak lebegő
kis csóró ártatlan csonkított nép
holdudvarán mindig sűrű a levegő
csoda hogy létezik s a lelke ép

e kis földet ők nem látják s nem ismerik
Mária szép országát büntetik
ártó fények csak a ködös színt kergetik

míg látszat történelmét szervezik
ám e világban bárhol élő magyarok
Kárpátok ontott vérét könnyezik

ÉDES ENYÉM VAGY

FAZEKAS IMRE PÁL
ÉDES ENYÉM VAGY
(születésnapodra)

a lelked hozzám beszél
drága hangod bennem zenél
mindig is hallani szerettem

mert engem zsong és ölel
jelent-jövőt idézni fel
mely olyan szép a szép szemedben

ezer pólus él benned
mind tied enyémmé tetted
és itt bujkálsz minden dalomban

mint az örök szerelem
te hoztad el: az életem
és itt élsz minden gondolatomban

csorduló méz vagy a virágból
édes enyém vagy a világból

Egy morzsányi fényért

FAZEKAS IMRE PÁL

EGY MORZSÁNYI FÉNYÉRT

nyugtalanság
különös színeit
rajzolják az utak

sziklákon villog
a becstelenség
tollfosztott karja

szűk völgyek mélyén
más időket keresnek
élet-halál sikolyok

tarajos hullám az égen
rohan rohan
virágarcú napok felé

az élet nyújtja kezét
egy morzsányi fényért

FAZEKAS IMRE PÁL
Pro-Arte-Díjas
Aranydiplomás író-költő

ÉRTELMES HOLNAPOK

FAZEKAS IMRE PÁL

ÉRTELMES HOLNAPOK

talán reménynek hívtam a románcot
mert valóságból szakadatlan szimbólum
hogy formailag megtartom a láncot
ettől még szólhat messze a verbánum
torokszorító az allegória
belekereülve a tudat falába
ahol az erkölcs társadalom eltűnt
csak szőrmentén gyengítve bukkan rája
viszonytételek messzi csillagokban
fogyaték tökély vadság nyomor kékült
én nem törtem meg a mindennapokban
csak a világtól vagyok nagyon rémült
a Nagy Polcokon nincsenek mítoszok
ott is reszketnek értelmes holnapok

ISTEN GYERMEKEI

FAZEKAS IMRE PÁL

ISTEN GYERMEKEI

rosszabb lett a világ minden reformmal
álcázott valóság a virtuális
egyre csökkennek a jó munkahelyek
igazság más – mégcsak nem is formális
tenger a repülők viszik a Földet
kisember kezében nem aktuális

a bekerítés anglisztikája
nem oktat és nem is nagyon műveltet
héják úsznak a szabad levegőben
mondják : a világ vége elközelgett
nagy feszültségek vannak terjedőben

hagyjuk magunk mögött a múltat
jövőnknek kaparjunk ki minden jót
hittel tettel tesszük : semmin nem múlhat
kinek füle van hallja a kakasszót
önkéntes tett-társ viszonynak tekintem
a népekről együtt gondolkodókat
cselekvésre hív minden szó – szerintem –
megszólítja az összetartozókat

akik az isteni egyenlőségre
az elérhető mennyországra várnak
egy világmunka lelkületére
együttesen biztosan rátalálnak

Isten gyermekei ahogy születtek
részesei az igaz szeretetnek

MÍG NEM ÉREZTELEK

FAZEKAS IMRE PÁL

MÍG NEM ÉREZTELEK

elszaladt a múlt robog az időnk
úgy morajlik hajnalunk
mint még sohasem

amíg nem láttalak nem volt nappal
míg nem éreztelek nem volt szerelem
felöltöztetted a lelkemet

valami furcsa éj van mögöttünk
felfedezve érzelmeinket
szökünk a boldogság örökléte felé

kinyitottad elpergett ajkamat
megmutattad parazsaid lángját
örvények napfények szívek találkoztak

ÖRÖK ANNA

FAZEKAS IMRE PÁL

ÖRÖK ANNA
( MERT ANNÁT ÉN SZERETTEM)

(JUHÁSZ GYULA TISZTELETÉRE)

könnyű díszlet voltam szép színes kertedben
színésznői suhanásod
hangod szövete hintette be utamat –
kezem elpirult kezedben
dobogó szívvel szívtam be illatodat –
nappalaim varázslatos fénye lettél
virágokkal kergetőztek az órák
sellő lépteid nyomában
vénuszi alakodat rajzolta a szél
nagy kék egek párlatában

látomás vagy menedékem drága Neved
dalaid kinyitották a csönd egeit
szavaidból szökő égi tekinteted
rám lelt raboddá tett időtlen időkig

ma is szeretem
selymes hajad tüzes csillogását
ártatlan nyári zápor szivárványa vagy –
arcod a hulló évek levegőjében
párás szemeim könnyétől ragyog –
vállaid ívét
hegyek és tengerek őrzik
a kerengő sors keretébe zárták –
imáim feledhetetlenül vigyázzák
elvétett életem örök fényét –
hangod drága selymét –
minden csöpp véremben
itt élsz a lelkemben
örökkön örökké
Ámen